Hello from Santos!: Barátok közt, szülinap és grillezés...(only in HU)...

Sűrű volt a múlt hét, nemcsak nekem, hanem Caionak is, itthon is és az iskolában is. Nem sokszor tudósítok arról, hogy mi újság van gyerekfronton, ezért most Caioról írok egy kicsit.

Új mérföldkőhöz érkeztünk a gyereknevelésben, mégpedig az állandó barátok és a társas kapcsolatok egyre növekvő fontosságához. A barátok megjelenése egyfelől nagyon nagy könnyebbség az egygyerekes szülőknek, mert amíg a kölykök a szobában játszanak, addig mi felnőttek hirtelen azt sem tudjuk mi mindent csináljunk az értékes szabadidővel. Ez a "probléma" többgyerekes szülőknél nyilván nem áll fenn, ők megszokták, hogy a testvérek néha (többé-kevésbé) lekötik egymást.

De nekünk, akiknek csak egy gyerkőcünk van, az válik napi rutinná, hogy a gyerek igényeit is figyelembe véve játszunk vele, beszélgessünk vele, mesét nézzünk együtt, pótolandó a hiányzó testvér- vagy baráti társaságot. Ez nem kevés időt és energiát emészt fel napi és heti szinten, nem is beszélve a tanítási szünetekről, amikor a kisgyerek egész nap otthon van, és vagy a szülők valamelyike viszi ide-oda, játszótérre, biciklizni, sétálni stb, vagy otthon kell kitalálni valami hasznos elfoglaltságot, mert egy unatkozó (és emiatt hisztis) gyereknél rosszabb nem nagyon van.

Sokáig a gyerekek egyszerűen túl kicsik még ahhoz, hogy napi szinten baráti kapcsolatban legyenek valakivel, addig a szülőknek kell állni a sarat. Viszont a jó hír, hogy elérkezik az a 7-8 éves kor, amikor a gyerek hirtelen átvedlik egy szociális kapcsolatoktól függő valamivé és onnantól le sem lehet majd őt vakarni a barátairól. Vannak dolgok, amelyek fokozatosan alakulnak ki, és vannak amik szó szerint egyik napról a másikra.

Caioval például két hete lementünk a játszótérre, és gondoltam, ezúttal egy kicsit hosszabb gyeplőre engedem, es nem leszek mindig a sarkában (vagyis látótávolságban), így amíg ő játszott, én elmentem a kisparkba sétálni (ugye a mi lakóparkunk zárt, és a kispark a játszótér mellett van, ezért voltam olyan bátor, hogy egy kicsit távolabb menjek).

Aznap nagyon meleg volt és rengeteg gyerek volt a játszótéren, így annak, hogy volt bő választék potenciális barátokból, valamint, hogy én sem sasoltam a háttérben meg is lett az eredménye: azóta Caio és Lucas a legjobb haverokká avanzsáltak és azóta majdnem napi szinten együtt vannak.

Persze általában mindig szokott lenni valami, ami a gyereket nem csak a két szép szeme miatt teszi vonzóvá a másik gyerek előtt. Ilyen például egy kafa kisautó, amivel a másik is játszhat, vagy egy gördeszka, egy focilabda, vagy akár színes kréta amit közösen is lehet használni. Nekem anno mindig az a barbie babám volt a népszerű, ami másnak nem volt meg, Caio estetében pedig a Minecraft, egy számítógépes játék vonzza a gyerekeket nagyon, mert minden második fiú meg van érte őrülve. Ha rossz az idő, vagy esik az eső, vagy csak nincs kedvük lenn játszani, akkor jönnek a gyerekek Minecraftozni, én pedig örülök, hogy egyfelől szem előtt vannak, másfelől pedig csinálhatom nyugodtan a dolgom otthon.

A barátok megjelenése egyfelől tehát szuper, másfelől viszont új problémákkal szembesíti mind a szülőt, mind pedig a gyereket: konfliktusok, kiközösítés, összeveszések, kibékülések, tolerancia, csúnya beszéd, helyes viselkedés, rossz viselkedés, hogy csak néhányat említsek. (Ezek persze testvéreknél is előfordulnak, de a haverok általában más családi háttérrel rendelkeznek és amikor vendégsébe jönnek, akkor mindig ismertetni kell az otthoni játékszabályokat)

Az új haverok nemcsak új színt hoznak Caio életébe (és a mi életünkbe), hanem sok olyan szituációt is, ami új nekünk, gyors mérlegelés után gyors döntést kell hozni, vigyázva, hogy ne legyen az ember túl szigorú, de túl megengedő sem, mert se elijeszteni nem szeretnénk a barátokat, se nem akarjuk, hogy a fejünkre nőjjenek. Különösen a fiúk.

Mert ebben a korban a fiúk már nem ülnek a szőnyegen illedelmesen és tologatják az autókat, vagy legóból várat építenek. Nem, a fiúk házon belül is (előbb vagy utóbb) katonásat játszanak, ugrálnak az ágyon, lógnak a szekrényről, eltörnek dolgokat, kiabálnak, hajbakapnak, kibékülnek, hangosan röhögnek, különösképpen akkor, ha káromkodást hallanak, vagy pukiznak, büfögnek és ez utóbbi kettő halál vicces ugye, szóval észnél kell lenni, mikor az ember szépen elkezdi felállítani a szabályokat, hogy nehogy egy börtönt alakítson ki otthon ahol semmit sem szabad csinálni, mert akkor egy idő után a barátok (és a gyerek is) találnak más helyet a szórakozásra.

Caioval egyelőre még nem történt szélsőséges dolog, hogy nagyon közbe kellett volna avatkoznunk, habár mikor három gyerek játszik együtt, a kiközösítés valahol, valamilyen szinten mindig felüti a fejét, de ez idáig sikerült az ilyenfajta problémát is megoldanunk.

Szombaton szülinapoztunk is, Gabrielnek volt a 8. szülinapja. Ő is a Minecraft őrültek táborába tartozik és ezért a dekoráció is ennek megfelelő volt. Itt ugye szokás egy asztalt felállítani és arra pakolni a tortát, a sütiket és a mini ajándékokat, amiket a vendégek a buli után hazavihetnek emlékbe.

Gabriel éppenséggel úgy került Caio látószögébe, hogy Eclezio barátkozott össze először Gustavoval, Gabriel apukájával. Mivel itt laknak a szomszédban, ezért néha átjárunk egymáshoz, a múltkor például uno-t játszottunk velük egész este. Gabriel és Caio nem a legjobb barátok ugyan, de jól kijönnek és amikor összetalálkoznak a játszótéren, akkor rögtön elkezdenek játszani (vagyis inkább rohangálni).

A szülinap is jól sikerült, volt mini coxinha, mini virsli meg más mini falatkák. Gustavoék béreltek két animátort is, akik szórakoztatták a gyerekeket, arcot festettek, valamint egyikük beöltözött Steve-nek a Minecraftból.

Másnap a családdal grilleztünk lent a kertben. Összesen öt darab grillezős rész van kialakítva a lakóparkban és előre le kell foglalni, ha valaki használni akarja. Mivel nagyon sok család él a lakóparkban, ezért néha hetekkel előre meg kell csinálni a foglalást, amivel csak az a probléma, hogy az időjárást ennyire előre nem lehet látni, így néha sanszos, hogy az ember belefut egy-egy esős hétvégébe. Mi is belefutottunk egy ilyenbe múlt héten, így a kellemes, ráérős sütögetés helyett egy viszonylag rohanós, fázós, kaját gyorsan belapátolós összejövetel lett, ami pont ellentéte annak, amit én amúgy a grillezésről el szoktam képzelni.

A másik, hogy ha tudom, hogy hűvös, esős idő van aznap, akkor fogom magam és húzok zoknit, veszek pulcsit, esetleg dzsekit, nem nyári ruhában, mezítláb és papucsban érkezem és ülök ott dideregve, percenként panaszkodva, hogy mennyire fázom. Mint ahogy például az anyósom tette.

Vagy ha tudom, hogy grillezni fogok, és még azt is belekalkulálom, hogy az emberek nem fognak perce pontosan érkezni, plusz tűzgyújtás, plusz sütési idő, akkor esetleg több reggelit veszek magamhoz aznap reggel és még tízórait is eszem, hogy délután kettőkor ne úgy álljak a grill körül a többiekkel, mint egy éhes farkascsorda, ami egy hete nem látott friss húst. Mint ahogy tette ezt gyakorlatilag mindenki, akiket meghívtunk.

Összefoglalva, ez a grillezés inkább hasonlított egy teljesítménytúrához (lecipelni a fél konyhát a kertbe, majd vissza, ki ér előbb a vájúhoz, kinek jut több hús és saláta, végül ki mosogat el, mindezt 4 óra hossza alatt), így azt hiszem, a következőt ilyen formában inkább kihagyom.
Ja, egyébként csináltam kaszinótojást, és állítólag ízlett mindenkinek, bár nem tudom az egészben lenyelt félbevágott főtt tojások mennyire adták vissza az élményt...

Gabriel a Minecraft asztal előtt