Iporanga - egy titkos strand az Atlanti esőerdőben

Azt eddig is tudtam, hogy a tengerpartozás rendkívül fontos kikapcsolódás a brazilok számára, de hogy ezt mennyire komolyan veszik, az igazából abból derül csak ki, hogy mennyi időt hajlandóak rászánni egy-egy bícselésre. Nagyon sokat.

Az Iporanga strand egyike Guarujá község számos standjainak, ahová az emberek pihenni járnak és lazítani a são paulói dolgos hétköznapok után. Guarujá maga a Santo Amaro szigeten fekszik és mivel akár egy órán belül is el lehet oda érni akár Santosból, akár São Pauloból (a közlekedési dugókat nem számítva persze) ezért elég felkapott lett az egész partszakasz, annyira, hogy a szabadstrandokat lassan felváltották a privát kondomíniumok, vagy más szóval lakóparkok.

Ezeket a kondomíniumokat viszont nem úgy kell elképzelni, hogy több száz négyzetkilométeren át csak beépített területet és emeletes házakat látni a tengerparton, úgy mint Santosban. 

Guarujának ez a szakasza a luxus és az elegancia szimbóluma, ahol az Atlanti esőedőben megbújó milliós ingatlanok vannak. Ezeket a házakat a tulajdonosok főleg kikapcsolódásra használják, vagy kiadják méregdrágán. A kondomínium itt tehát egy több hektárnyi erdős területet takar, elég szabad teret hagyva a házak között, amelyeket kikövezett utcácskák kötnek össze. A kondomíniumhoz természetesen biztonsági-, takarító és portaszolgálat is tartozik, valamint gondnoki iroda. A személyzet egyenruhát visel és tökéletesen gondját viseli nemcsak a területnek, hanem gondoskodik a megfelelő nyugalomról is, tehát nem lehet zajongani vagy hangosan zenét hallgatni sem. 

A titkos strand, az Iporanga

Az Ipornaga strand azért kapta a titkos nevet, mert nem szabadstrand, tehát autóval (vagy gyalog) nem megközelíthető. A Serra do Guararun nevű, 2012 óta természetvédelmi területnek nyilvánított részen fekszik; a természet érintetlen szépségét úgy próbálják megóvni, hogy a strandhoz való hozzáférést egy, az Iporanga Tulajdonosok Szövetségéhez tartozó kondomínium irányítja, mely 300 otthonnak ad helyet.

A természetvédelmi törvény nemcsak a járművek számát korlátozza, hanem az erdőírtást is, ezért a területen extrém buja a növényzet, a csendnek köszönhetően pedig a helyi vadállomány is észlelhető (csapatban repülő, csivitelő papagályok például). Turisták számára a bejutás korlátozott: csak 38 autó-parkolóhely van az Iporanga beach, és 70 a São Pedro beach számára, így korán kell odaérnie annak, aki be akar jutni a kondomínium területére.

Na, de mit jelent az, hogy korán...

A fentiek ismeretében a korán itt azt jelenti, hogy nyitásra már bőven ott kell lenni, hogy bejusson az ember, ez pedig éppenséggel reggel 7 óra... Aznap tehát, amikor eldöntöttük, hogy az Iporanga strand lesz a program, az óra megint 4:30.kor csörgött (4:30-kor! Egy strandolásért! Anyám...), hogy reggel hatra kiérjünk a komphoz, egy órát vezessünk az Iporangáig és nyitásra már a kondomínium kapujában legyünk.

Sajnos mivel Eclezio öccse húsz percet késett, ezért csak a 6:20-as kompra tudtunk felszállni, a kondomínumhoz pedig 7:30-ra értünk oda,így lett a mi autónk a 61. (!!!) a sorban. Hát, erre értettem azt, hogy ha a strandolásról van szó, akkor azt a brazilok irtó komolyan veszik.

Miután beléptünk a kondóba, a portás adott egy számot, (a 61.-et), ezután pedig begurultunk a számozott parkolóba. Arról, hogy senki ne tévedjen rossz útra, kirakott táblák és számos őr gondoskodott. Ők vezényelték, ki merre haladjon az autójával

Egyetlenegy hátránya volt csak a 61. helyezésnek, hogy az a kettes számú parkolóba szólt, ami sokkal távolabbra esett a strandtól mint az egyes, így felpakolva, mint a málhás szamár kutyagoltunk vagy 15 percet dombnak fel, dombról le, egészen a homokos partig. Azért kellett annyi holmit vinnünk, mert egy éttermet leszámítva a parton nincsenek kereskedelmi egységek, tehát annyi kaját, és vizet kellett vinnünk a strandolós cuccok mellett, amennyi kitartott egy egész napra.

A korai kelésnek köszönhetően már reggel 8-kor a parton csücsültünk, jóval napfelkelte után, így az a látvány most elkerült minket. A nap a tenger felől bukkant fel, így várnom kellett pár órát a fotózással, és szerencsére később sem felhősödött be, így egész jó képek születtek. Ehhez a partszakaszhoz tartozik egy természetes forrású kis vízesés is, az alá sokan beálltak annak ellenére, hogy nagyon hideg volt a víz. Nem így az óceán vize, amely kellemesen langyos volt, és hosszan be lehetett gyalogolni a vízbe mindenki nagy örömére. 

Bevallom őszintén, annak ellenére, hogy nagyon jól éreztem magam a parton, azért délutánra már kezdett kifogyni belőlem a szufla, ugyanis a strandolás egyik hátránya, hogy nagyon kevés az árnyékos hely, én pedig nem tudom hosszú órákon keresztül süttetni magam a napon. Így nagyon örültem, amikor kora délután elkezdtünk pakolni, mert már nem tudtam hová bújjak a nap elől - a napernyő sem nyújtott már elég árnyékot, a vízbe pedig már nem kívánkoztam annyira.

Szerintem ha a brazilok szeretnek valamit akkor azt hajlamosak túltolni. Én is szeretek jókat beszélgetni, de nem 6-8 órán keresztül, folyamatosan megállás nélkül. Vagy szeretek strandolni, de nem 12 órán át. És szeretem a szülinpai partikat de nem elkölteni rá 2 havi fizetésemet... Ezért annak ellenére, hogy szuper program volt az iporangai, de azt hiszem homokos strandot tűző napsütéssel most egy ideig a hátam közepére sem kívánok...

A tengerpartozás szeretetéhez még annyit, hogy délután 4-kor, amikor elhagytuk a kondomínium területét még kábé 20 autó állt sorban bebocsátásra várva...

A luxus házakról készítettem jó pár képet - rejtett gyöngyszemek az esőerdő mélyén. Visszafelé még megálltunk Guarujában a dombtetőn panorámképeket készíteni az óceánról és a horizontról, de sajna nem kerültük el az esti csúcsforgalmat, így már sötétedett mire hazértünk.

Az Iporanga strand felé ...

A tengerpart... 

...és a vízesés

És akkor a "házikók"

Kilátás a dombtetőről