Az első igazi karácsonyom Santosban. Tavaly ilyenkor ugyanis utaztunk, de nemcsak mi, hanem a család többi tagja is. Itt a karácsony nem az a mindent felülíró, családi ünnep mint például Magyarországon. Az emberek persze ilyenkor itt is összejönnek, vacsoráznak, ajándékot bontanak, de vannak, akik ezt baráti társaságban teszik, nem pedig a rokonaikkal.
A munkaszüneti napok is másképp esnek. December 24.-e és 25.-e munkaszüneti nap, 26.-a viszont már munkanap, és hacsak nem esik hétvégére ez utóbbi, akkor eléggé rövidke ünnepnek tűnik a karácsony.
Ezt kompenzálandó (amolyan amerikás módon), sokan már advent első napjaiban felállítják karácsonyfát, feldíszitik égősorral a házukat, amit csak januárban szednek le, így a fesztiv hangulat sokáig megmarad.
Idén a mi családunk 25.-ére szervezte a karácsonyi ebédet, így a 24.-e szabad volt. Itt Brazíliában az időjárás roppantmód jól ismeri a naptárt, mert december 21.-e óta - vagyis a hivatalos meteorológiai nyár óta - olyan hőség van, mintha gombot nyomtak volna meg az égen, előtérbe helyezve a napot, és félresöpörve az összes létező felhőcskét, amiből esetleg egy hűsítő zápor eshetne.
Most nem panaszkodom ám, nekem kábé itt - 35 fok felett - kezdődik a nyár, ez így szép és jó és erről a hőségről fogok majd télen, a 15 fokban nosztalgiázni, mint mindig.
A karácsonyt megelőző héten életemben először főztem egyedül itthon töltött káposztát. Semmi nehéz, zsíros sertéshús, csak sima csirkehúsból készült a káposzta, szerencsére lehet üveges savanyúkáposztát kapni a boltban. Harasztot ugyan nem, de nekem a sima káposztalevél is megfelelt. Finom lett, és karácsonyra pont el is fogyott.
Volt itthon mák is, és pár másodpercre eljátszottam a bejgli gondololatával is, de aztán letettem róla, mivel rajtam kívül úgysem ette volna meg senki.
A mák itt egy mumus dolog, nem találkoztam még olyan (brazil) emberrel akinek ízlett volna. Furcsának találják ízre is, meg kinézetre is és képesek olyan arccal beleharapni például a bejglibe mintha egy marék földet tettek volna a szájukba. Még nézni is rossz.
Ezzel kapcsolatban felmerül a kérdés, hogy miért nem karácsony napjára, a családi ebéd időpontjára időzítettem a töltött káposzta készítését.
Nos, hasonlóan a mákhoz, valamint ez elmúlt évek tapasztalatából kiindulva, nem készítek többet magyaros ételt az ittenieknek.
Az utóbbi években ugyanis végigkóstoltattam családom tagjaival és néhány itteni barátunkkal a szokások repertoárt: a gulyást, a krumplis tésztát, a vadast, valamint a csirkepörköltet, a túrós csuszát (cottage cheese-ből) és a kaszinó tojást is. Egyik sem aratott nagy sikert, ami nem baj, viszont a fancsali képe az embereknek kicsit szíven ütött.
Pedig nem főzök rosszul, csak egyszerűen a mi ízvilágunk itt a tengerentúlon nem nyerő.
Összehasonlítva például, amikor kikerültem Londonba, a nyelviskolában összebarátkoztam néhány török-, valamint dél-koreai lánnyal és nemzeti főzőesteket szerveztünk és végigettük egymás hagyományos ételeiből álló konyháját. Mindenkinek minden nagyon ízlett, ezért lepődtem meg annyira, hogy itt mekkora szájhúzást váltottak ki ugyanezek a (szerintem) ízletes magyar ételek.
A török és a magyar konyha persze nem áll távol egymástól, de Dél-Korea azért kicsit messzebb van, mégsem találták furának a fűszereinket. Úgy látszik átrepülve az Atlanti- óceánon nemcsak az évszakok változnak meg, hanem az emberek ízlése is...
Így amikor a férjem feltette a kérdést, hogy mi mit viszünk a karácsonyi ebédre a sógornőmékhez, én biztosra mentem és a rántott hús + krumplipüré kombót neveztem meg, amit egyébként itt is lehet kapni, frango milanesa és pure de batata néven.
Visszatérve a karácsonyra, a 24.-e nagyon kellemesen és nyugodtan telt. Caio az előző napot a nagymamáéknál töltötte és csak másnap délben jött haza, így volt időm kitakarítani és rendberakni a lakást. Délután elmentünk az egyik bevásárlóközpontba sétálni és egy arab önkiszolgáló étteremben ebédeltünk, ugyanis amikor megláttuk a humuszt, a pitát, meg a különböző töltött zöldségeket, teljesen összefutott a nyál a szánkban. Két éve nem ettünk humuszt...
De ezzel a kellemes meglepetéseknek még nem volt vége. Ahogy álltunk a pénztárnál, a szemem rátévedt egy, a pultnál lévő polcra, és ahogy olvastam, hogy "coalhada fresca" egészen hihetetlen érzés kerített hatalmába: tejföl. Bizony, az volt, ha nem is a legsűrűbb, de megfelelően savanykás és krémes is. Egészen egy arab étteremig kellett eljutnom itt, hogy végre tejfölt tudjak enni. Vettem is egy dobozzal, és aznap este sajtos-tejfölös tészta volt a vacsorám. Meg másnap, a kávé után a reggelim is... Aztán az ebédem is, és még a következő vacsorára is jutott egy kicsi tejföl. Csak azt sajnáltam, hogy ezzel a felfedezéssel a tejföl pont lekésett a töltött káposztámról, így majd hamarosan főznöm kell megint és majd összeboronálni a kettőt. De legalább mostmár tudom, hogy hol beszerezhető és igény esetén már nem csak álmodozhatok róla, hanem be is tehetem a hűtőbe. Jejjj.
Ebéd után játszóházba vittük Caiot, aztán hazajöttünk. Szó sem lehetett tengerparti sétáról, mert akkorra a hőmérséklet a 40 fokot súrolta a napon. Így inkább hazajöttünk, tévét néztünk, majd később lementünk a medencébe úszni. Én este szokás szerint megnéztem a Diótörő balettot a tévében és közben megállapítottam magamban, hogy tök jól telt a 24.-e annak ellenére, hogy ez a nap külföldön élve egyébként nem tartozik a kedvenceim közé. Nagyon szeretnék ilyenkor csak egy napra hazarepülni és a többiekkel ünnepelni mint régen, de ez nem mindig lehetséges. Azokban az években amikor a hazautazás az ünnepekre nem lehetséges, ez a nap amolyan éljük túl és kész, és nem gondolkozom azon, hogy vajon otthon most mit is csinálhatnak a többiek. Jövőre könnyebb lesz, mert anyukám itt lesz, mint egy kis darabka élő kapocs a családdal.
Este, mielőtt Caiot elvittem aludni, tettünk ki kekszet és tejet a Santa-nak, hogy ne éhezzen a rengeteg ajándék kihordása közben és következő reggel Caio meg is találta az ajándékot amit kért. (a kekszet, meg a tejet persze én ettem és ittam meg).
A vasárnapi ebéd a család itteni felével is jól telt, a rántott husimon kívül volt még egybesült töltött pulyka, majonézes csirkesaláta, farofa, ecetes saláta, valamint rizs és krumplipüré. Jó hangulatban telt az ebéd, habár nekem a melegtől, meg talán a pezsgőtől kissé le volt zsibbadva az agyam és nem mindig kaptam el a többiek poénját, de ezúttal valahogy nem zavart. Ajándékozás után nem sokkal léptünk is haza, mert másnap Eclezionak munkanap volt és még rá akart pihenni egy kicsit a 4 órás vezetésre.
Ezzel vége is lett a karácsonyi ünnepeknek, még egy hét munka, és jön az újév.
De ezzel a kellemes meglepetéseknek még nem volt vége. Ahogy álltunk a pénztárnál, a szemem rátévedt egy, a pultnál lévő polcra, és ahogy olvastam, hogy "coalhada fresca" egészen hihetetlen érzés kerített hatalmába: tejföl. Bizony, az volt, ha nem is a legsűrűbb, de megfelelően savanykás és krémes is. Egészen egy arab étteremig kellett eljutnom itt, hogy végre tejfölt tudjak enni. Vettem is egy dobozzal, és aznap este sajtos-tejfölös tészta volt a vacsorám. Meg másnap, a kávé után a reggelim is... Aztán az ebédem is, és még a következő vacsorára is jutott egy kicsi tejföl. Csak azt sajnáltam, hogy ezzel a felfedezéssel a tejföl pont lekésett a töltött káposztámról, így majd hamarosan főznöm kell megint és majd összeboronálni a kettőt. De legalább mostmár tudom, hogy hol beszerezhető és igény esetén már nem csak álmodozhatok róla, hanem be is tehetem a hűtőbe. Jejjj.
Ebéd után játszóházba vittük Caiot, aztán hazajöttünk. Szó sem lehetett tengerparti sétáról, mert akkorra a hőmérséklet a 40 fokot súrolta a napon. Így inkább hazajöttünk, tévét néztünk, majd később lementünk a medencébe úszni. Én este szokás szerint megnéztem a Diótörő balettot a tévében és közben megállapítottam magamban, hogy tök jól telt a 24.-e annak ellenére, hogy ez a nap külföldön élve egyébként nem tartozik a kedvenceim közé. Nagyon szeretnék ilyenkor csak egy napra hazarepülni és a többiekkel ünnepelni mint régen, de ez nem mindig lehetséges. Azokban az években amikor a hazautazás az ünnepekre nem lehetséges, ez a nap amolyan éljük túl és kész, és nem gondolkozom azon, hogy vajon otthon most mit is csinálhatnak a többiek. Jövőre könnyebb lesz, mert anyukám itt lesz, mint egy kis darabka élő kapocs a családdal.
Este, mielőtt Caiot elvittem aludni, tettünk ki kekszet és tejet a Santa-nak, hogy ne éhezzen a rengeteg ajándék kihordása közben és következő reggel Caio meg is találta az ajándékot amit kért. (a kekszet, meg a tejet persze én ettem és ittam meg).
A vasárnapi ebéd a család itteni felével is jól telt, a rántott husimon kívül volt még egybesült töltött pulyka, majonézes csirkesaláta, farofa, ecetes saláta, valamint rizs és krumplipüré. Jó hangulatban telt az ebéd, habár nekem a melegtől, meg talán a pezsgőtől kissé le volt zsibbadva az agyam és nem mindig kaptam el a többiek poénját, de ezúttal valahogy nem zavart. Ajándékozás után nem sokkal léptünk is haza, mert másnap Eclezionak munkanap volt és még rá akart pihenni egy kicsit a 4 órás vezetésre.
Ezzel vége is lett a karácsonyi ünnepeknek, még egy hét munka, és jön az újév.
Az idei karácsonyfa
(a macska már meg van annyira nevelve, hogy békénhagyja a kompozíciómat)
Az egyik szomszédunk ilyen nagyon cuki szappanokat készít,
és én is vettem tőle maracuja, meg panettone formájú szappanokat
Santa-nak keksz és tej, nekünk töltött kápi
a tejföl (mindjárt sírok, hahaha)
Santos város karácsonykor
...és a bevásárlóközpontok díszei
Boldog Karácsonyt Mindenkinek!
