Vitorlazas az obolben...A schooner trip around Santos Bay...

Kihasznalva a mult szombati nem tul forro es nem tul esos idojarast, ugy dontottunk, hogy aznap hajokirandulasra megyunk, es ki is valasztottuk az egyik obol menti kis hajozasi tarsasagot, a Turismo no Mar-t. 

Hirtelen otlet leven, nem neztuk meg elore mikor indulnak a kirandulasok (ennek a tarsasagnak naponta negyszer fut ki hajoja) de szerencsenk volt, mert 10 perccel a kovetkezo hajo indulasa elott ertunk oda, igy meg csak varakozni sem kellett.

Voltam mar hajokirandulason es kulonosebb elmenyrol nem tudok beszamolni, ha nincs hideg szel vagy nem tuz a nap, nagyon tudom elvezni, ahogy a hajo szant a vizen, es csak bamulok bele a habokba es a hullamokba.

Most is kabe erre keszultem, de ugy tunik (megint) elfelejtettem, hogy Braziliaban vagyok, es itt a csond mint olyan, nem letezo fogalom. Gyakorlatilag onnantol, hogy felszalltunk, egy bulihajon talaltuk magunkat teli fiatalokkal, vagy bulizos kedvu, mar nem fiatal felnottekkel. A hangszorobol folyamatosan szolt (uvoltott) a zene, a kapitany pedig hol a feneket razta, hol idegenvezetokent magyarazta mit latunk eppen. A gondolataim egy ido utan a hajot verdeso hullamokrol egyre inkabb egy pohar finom, jeges caipirinha fele kalandoztak, de persze csak sor volt a fedelzeten, azt meg nem szeretem.

Feluton jarhattunk, amikor eszembe jutott, hogy most pont ugy erzem magam, mintha egy ismeretterjeszto dokumentumfilm egyik adasat neznem, csak most en ulok a hajoban, es nem Michael Palin mikor atszelte egy kis csonakon az Amazonas folyot, miutan meglatogatott egy helyi indian torzset. Tok jo erzes volt.  

A hajo a szomszedos Guaruja fele tartott es a parttol nem messze nemsokara megalltunk; aki ekkor akart, mentoovvel felszerelve beugorhatott a vizbe egy kis uszikalasra. Mi nem keszultunk ilyesmire, viszont kozel a parthoz a hullamok erosebben dobaltak a hajot, es ami nekem kellemes ringatozas volt, attol Eclezionak felfordult a gyomra, igy ugy dontott, hogy 20 percig nem fog azzal kuzdeni, hogy a benn levo dolgok benn is maradjanak, hanem inkabb farmergatyastol beugrott o is a vizbe. Ott legalabb nem volt rosszul.

Kabe 5 perc utan hivta Caiot is, hogy akar-e esetleg o is csobbanni egyet a sos vizben, aki erre igent mondott, igy ot csak alsogatyara vetkoztettem, kapott egy mentomellenyt es hadd menjen. Kabe 20 percig voltak az emberek a vizben, aztan szolt a kapitany, hogy indulunk visszfele; persze a legtobben hoztak torulkozot meg valtoruhat, de nekunk ilyen nem volt. Meg szerencse, hogy en - sose lehet tudni alapon - mindig, minden korulmenyek kozott bedobok egy kardigant, akarhova is megyunk igy az most jol szolgalt torulkozo helyett, a levego meg amugy is meleg volt.

Visszafele kerultunk egyet a kikoto fele, megneztuk a bazi nagy teherszallito hajokat is (az Orange Sun nevu eppen elindult valahova a vilagba), majd visszatertunk a kiinduloponthoz. 

A vasarolt jegyekbol kisorsoltak egy polot, par doboz sort es uditot, valamint ragcsalnivalot, de nem estunk bele egyik szorasba sem, igy jobb hijan a kapitany kalapjat vettem kolcson es keszitettem benne egy fenykepet emleknek :-)

Keszitettem nehany videot is, azok jobban atadjak a hangulatot, mint a kepek:

Szeli a hajo a vizet:
https://www.youtube.com/watch?v=_iMDgZdX298

Buli van Aprajafalvan:
https://www.youtube.com/watch?v=0ZoIHokMCpw

Orange Sun:
https://www.youtube.com/watch?v=5fvjq9SDkWk

Indulas az obolbol:
https://www.youtube.com/watch?v=9YBvwf4-60Y

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Taking the opportunity that the weather was just right regarding rain and hot last Saturday, we decided to take a schooner trip around Santos Bay with one of the local tour agency, Turismo no Mar.

It was an ad-hoc idea and we didn`t plan anything in advance but we were lucky as we arrived just in time: 10 minutes before the next boat run out from the port.

I like boat trips. Usually, there is nothing special, if the wind is not too strong and sunshine doesn`t burn, I just enjoy staring the water and listening the information from the tourist guide in the background and just thinking of nothing. 

I thought this time it would be the same but I always forget that I am actually in Brazil so nothing is "usual" here and always happens something unexpected (not always positive though...).
The first unusual thing was the very loud music (seriously, why am I surprised...? haha) and the very very good atmosphere on the boat. The captain (who was also the tour guide in one person) was extremely friendly and a very funny guy. He kept joking during the whole trip and seemed to have a very good sense of humor as people were laughing all the time (I personally couldn't, because of my Portuguese of course).

Since music was very loud and people had fun around me, I found myself not staring the water but thinking of a glass of cold and icy caipirinha but unfortunately only beer was sold, and I didn`t like it :-(

The boat was heading to Guaruja, a neighbor city of Santos, and on half way I felt like being in a travel documentary film, only this time I was sitting in the boat and not Michael Plain when he crossed the Amazon River after visiting the indigenous tribe the Yanomami.

The captain stopped the boat near the coast of Guaruja and whoever wanted had chance for a dip. We didn`t plan to swim on that day but the waves tossed the boat pretty strongly so Eclezio started to feel a bit sick. 
In order to avoid to see his lunch back, he decided to swim in jeans. Well, better than suffering for half an hour on the boat and after ten minutes in the water he asked Caio if he wanted to join too, so both of them were in the water with the other brave applicants. Certainly we didn't have any towels but fortunately I always take my jumper everywhere (just in case) so they could be dried a bit, but the air was also warm anyway.

On the way back we took a visit to Santos port and saw huge cargo ships; one of them just left with its shipment somewhere, perhaps to Europe, then returned back to the starting point.

This trip was a pleasure for me and I really would like to sail again however Eclezio was not so enthusiastic (poor one) because of his weak stomach. Let`s see; I hope I will have chance to make such trips somewhere else too, where I will be even more close to the nature. 

Followings are the videos I recorded to show the real atmosphere of this trip:

The "travel documentary feeling" one:
https://www.youtube.com/watch?v=_iMDgZdX298

Party boat:
https://www.youtube.com/watch?v=0ZoIHokMCpw

Orange Sun:
https://www.youtube.com/watch?v=5fvjq9SDkWk

Departure:
https://www.youtube.com/watch?v=9YBvwf4-60Y

a hatterben Santos / Santos is in the background 

szeljuk a habokat / cutting through he waves

kozel Guaruja partjaihoz / close to the cost of Guaruja

Az elso 6 honap...The first 6 months...

Jovore jubilalok. Marciusban lesz 10 eve, hogy Ferihegyen felszalltam a repulore, integetve a tobbieknek, hogy akkor en most Londonba koltozom nyelvet tanulni (vagyis pontosabban fejleszteni azt, mit addig megtanultam), dolgozni, kiprobalni magam, visszaterni oda, ahova meg turistakent ugy ereztem, hogy vissza kell egyszer jonnom. 

Akkor ugy ereztem, meg eppen az utolso pillanatban indulok utnak, hogy 28 evesen, fuggetlenul, tele energiaval, motivacioval es kalandvaggyal ugy tudjam elvezni az eletet, ahogy talan kesobb csaladdal, gyerekkel mar nem lesz lehetosegem. Vagy, hogy nem lesz tobb lehetosegem masik orszagba koltozni. (Nos, amint a mellekelt abra mutatja, bizony, hogy van meg lehetoseg, sot...)

Ennek megfeleloen az akkori hataratkeles valami hihetetlen elmeny volt, az elso 3 honap szintiszta euforiaban telt, nappal nyelviskola, este buli, kozben reszmunkaidoben dolgoztam is, majd 3 honap utan - miutan vege lett a nyelvtanfolyamnak -  kovetkezett az igazi munkakereses a tanult szakmamban. Az is sikerult es onnantol lehetett jovot tervezni es meg tovabb elvezni az eletet.
A kommunikacioval nem volt gondom, bar az igaz, hogy mivel sajnos elegge szegyenlos vagyok, ha idegennyelven kell megszolalni (foleg, ha valaki olyannal beszelek akinek az az idegennyelv eppen az anyanyelve), igy eltartott jo par honapig mire elmultak a gatlasaim es kenyelmesen ereztem magam nemcsak a kulfoldiek, hanem az angolok kozott is, es nem erdekelt tobbe, ha valamit hibasan mondok vagy sem (az elejen sajnos ez teljesen leblokkolt).

London, a maga sokszinusegevel olyan sokat nyujtott, annyira pezsgett ott az elet, annyi latnivalo volt es annyi hely, ahova nem kellett feltetlenul tarsasag, hogy egyedul is jol erezzem magam; a tarsasagi elet, az emberi kapcsolatok nem kaptak akkora hangsulyt, mert nem volt semmifele maganyossag erzesem. 
Ha nem volt eppen tarsasag, elvoltam magamban is, ha eppen nem ertek ra a barataim talalkozni velem, csinaltam programot magamnak. 
Az egesz varos az enyem volt, nagyon jol ereztem magam benne, igazi pozitiv kultursokkos allapotban voltam honapokig es az a rengeteg pozitiv elmeny amit akkor szivtam magamba amikor mar volt egy-ket arnyoldala is az angliai eletnek, kesobb siman atlenditettek a legtobb nehezsegen, mert volt egy alapszeretet a varos, es az orszag irant.

Az integracio a brittek koze sem volt olyan fontos. Sot, London nem is kifejezetten a legalkalmasabb hely, ha valaki tenyleg be akar illeszkedni a brit tarsadalomba - ahhoz videkre kell koltozni. Megmondom oszinten, amennyire jol ereztem magam a varosban, annal kevesbe az angolok kozott. Egyszeruen nem jott be se a humoruk, se az erdeklodesi koruk, szinte nem talalkoztam olyannal akinek erdekelt volna a mondanivaloja. Se a lanyok, se fiuk kozott. Pedig probaltam nyitottan allni hozzajuk, erdeklodve hallgattam mirol beszelnek, erdekelt Anglia, erdekelt a kiralyi csalad, neztem a BBC-t, az Apprentice-t, a Coronation Street-et meg egy csomo dokumentum filmet Angliarol, de valahogy mihelyt angol tarsasagban voltam, fel ora utan mindig majd leesetem a szekrol az unalomtol. Sokaig magamban kerestem a hibat es magamat okoltam, hogy nem megy ez nekem, nem tudok veluk baratkozni, en vagyok a gonosz es nem akarom megerteni oket (ami valahol igaz, is marmint, hogy az en hibam, hiszen en jottem az o orszagukba lakni). Aztan kesobb rajottem, hogy azert megvolt az oka, amiert igy ereztem. Azert, mert oket sem erdekeltem en, es hiaba tudtunk elcsevegni (viszonylag) hosszan, vegig ott motoszkalt bennem, hogy a masikat nem erdekli amit magamrol osztok meg. Tudom. Ahhoz, hogy egy masik nemzet erdekesnek talaljon teged, meg kell tanulni a gondolkodasmodjukat, az o nyelvukon kell kommunikalni (marmint ugy, hogy ertsek mit akarsz kifejezni), fel kell venni a szokasaikat, megtanulni a szlengeket amiket hasznalnak. Es en probaltam mindet (talan a szlengekkel volt egy kis harcom) es megis. Ugy ereztem, hogy ami oket erdekli az engem marhara nem, es vice versa.
Idojaras rendben, munka rendben, altalanos dolgok rendben, sikitozni a lanyok nagyon jol tudtak, ha valaminek orultek, csak eppen az oszinte erdeklodes, az oszinte beszelgetes es az oszinte velemeny (barmirol) hianyzott mindig. Ennek az evek soran az lett az eredmenye, hogy annak ellenere, hogy jol ereztem magam az orszagban, nem lettek brit barataim, egy se. Mondjuk ugy, hogy a baratkozas erdeklodes hianyaban mindig elmaradt. Voltak (es vannak) viszont mas kulfoldi barataim, oket nagyon szeretem es a mai napig tartjuk a kapcsolatot. 

Ez volt tehat az elmult majdnem tiz evben. Iden pedig, megint hataratkeltem, teljesen mas korulmenyek kozott, mint anno. Ezuttal csaladdal, alig-alig nyelvtudassal, kevesebb energiaval, de nagy lelkesedessel, es pont eleg motivacioval. Maskepp is elem meg ezt az utazast mint a 10 evvel ezelottit, viszont hoztam magammal sok-sok ev tapasztalatat es ez segit az itteni nehezsegek lekuzdeseben.

Peldaul a nyelvtanulas. Ahogy irtam, en sajnos szegyenlos tipus vagyok, kell ido, amig meg merek szolalni az adott nyelven, de ez is valtozo, mert vannak olyan emberek, akiknek a tarsasagaban felszabadultnak erzem magam (altalaban olyanok, akiknek be nem all a szaja es nem nagyon ismerik azt a szot, hogy csond) es akkor csak mondom en is ami eszembe jut, kozbe-kozbe tudok szurni egy-ket mondatot es nem banom ha hibasan, csak beszeljunk. Itt Braziliaban, a kommunikacio es az emberi kapcsolatok sokkal nagyobb hangsulyt kapnak mint anno Londonban. Itt a varos nem nyujt annyit, nincs akkora pezsges es en sem vagyok mar 28 eves. Tehat a prioritas a csalad, az emberek, a baratok fele tolodik, az egesz estes beszelgetesek fele, a folyamatos kapcsolattartas fele. 

Es pont most, amikor a kommunkacio olyan fontos lenne, pont ahol olyan konnyu beszelgetest kezdemenyezni es ahol mindenki nyitottan fogad, pont most nem allok a nyelvtudas magaslatan es ez sajnos okozott nem egy frusztralt pillanatot ezidaig.
Az elmult hat honap hangulat szempontjabol elegge ingadozo volt, hol nagyon jo kedvem volt, hol nagyon rossz. Tul azon, hogy az orszag varazslatos, rengeteg az uj elmeny, es ugy altalaban nagyon is jol erzem magam, megis nagyon turelmetlen voltam (foleg az elejen) a nyelv elsajatitasat illetoen. 6 honap kellett, hogy lenyugodjak, hogy elfogadjam, ennek is ido kell es tok folosleges felhuzni magam azon, ha kevesebb az interakcio mas emberekkel. Ki kellett alakitanom egy kis belso vilagot, amiben addig vagyok, amig megtanulok rendesen beszelni, egy olyan vilagot, amiben jol erzem magam es amiben megvan a belso egyensulyom. 


A brazilok valami hihetetlen kedvesek, a figyelmuk egymas fele sokszor meglep. Nagyon szeretnek beszelgetni, szeretik megosztani egymassal a gondolataikat es oda is figyelnek arra, amirol a masik beszel mert erdekli oket, hogy vajon mit gondol a masik. Ha beszelgetest kezdemenyezel, a masik rogton reagal es egybol kialakul a parbeszed, nincs olyan, hogy a masik elfordul vagy nem valaszol (legalabbis itt, Santosban). Ebbol az kovetkezik, hogy itt milyen konnyu lehet gyakorolni a nyelvet, es megis, paradox modon valoszinuleg pont ebbol ered a nyelvvel kapcsolatos turelmetlensegem, hogy neha ugy erzem megint kihagytam egy lehetoseget, hogy emberekkel ismerkedjek, megint elmulasztottam viszonozni egy beszelgetesnek indulo kezdemenyezest, mert eppen nem jutott eszembe mit is kellett volna mondani portugalul (vagy csak egyszeruen nem tudom meg elmondani amit akarok). 

Az elmult 6 honap tobbnyire a (csaladon kivuli) emberekkel valo kapcsolatfelvetelrol szolt. Mivel itt Santosban nincsenek nyelvtanfolyamok kulfodieknek, ezert foleg rajtam mulik, mennyire vagyok szorgalmas es kitarto tanulo es mennyi idot forditok nyelvtanulasra. Nem konnyu autodidakta modon tanulni, neha nem erzem a kello adrenalin-toltetet ahhoz,hogy orakig (vagy esetleg minden egyes nap) a konyv folott gubbasszak.
Ilyenkor probalom a lelkiismeretemet megnyugtatni azzal, hogy tevet nezek vagy olvasok portugalul, ami kulonben jobban is megy, mint a beszed. Feliratozva egesz jol ertek filmeket (persze nem egy bonyolult politikai krimire gondolok) de a beszedet gyakorolni kell, a gyakorlashoz pedig emberek kellenek.

Ez most egy kicsit olyan, mint a 22-es csapdaja: ahhoz, hogy fel tudjam porgetni a nyelvtudasom emberek kozott kellene lennem (nagyon sokat), de ahhoz hogy emberek kozott lehessek (csatlakozni valamilyen kozosseghez pl) kell egy bizonyos szintu nyelvtudas, kulonben csak ulnek es hallgatnek nagyokat.

De sebaj, az ido telik, es erzem, ahogy a kiejtesem is valtozik, mondatrol mondatra felepitem a magam kis kommunikaciojat. A kezdeti nehezsegen szerintem mar tul vagyok, megvan a belso Feng shui, erre mar lehet epitkezni.

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Next year I am going to celebrate the 10th anniversary of my life as a foreigner. It was in 2006 when I took the airplane from Budapest, waving to my family that here I am, I am going London to work, to improve my English and to take perhaps the last opportunity in my life to enjoy my youth and see new challenges out of Hungary. I was 28 years old. I thought that if I missed that chance to go abroad at that time it would never come back anymore and I would be stuck in Hungary forever. 

Hence, I was over the moon when I arrived to London. I remember that fantastic feeling when my airplane landed at Luton Airport and I passed the passport control. I didn`t come alone; one of my good friends came to visit her friend as well so we traveled together until West Hempstead, then I took a taxi and carried on my way to Manor House station where I booked a room in advance for 3 months.

After 2 years of working in an office at a commercial bank in Budapest, that I didn`t enjoy very much as after a while as I couldn`t see career opportunities without advanced level of business English, I felt I was at the right place to achieve things I came for, first of all to speak in English very very well.

The first 3 months was just great. Being out of the boring office world, I felt freedom and happiness. My only responsibility was to go to language school then meet my friends or have party with my classmates. I knew though that it would last for a short period only, so I wanted to enjoy every minute of that three months.

Communication wasn`t a problem, despite I am a shy talker in foreign languages especially if I talk to a native, but it was such an overwhelming time, that I didn`t mind making mistakes when I was speaking.
London, with its cultural diversity, had so much to offer that I was overexcited to explore and experience the town as well as the English culture. I didn`t feel lonely for a second. I always had something to do, or if not, I was just fine being at home, watching movies, news or soap operas. I was eager to discover everything I read before in travel books about UK so I had places to visit in my schedule for a year in advance. It was a really fantastic period of my life.

I knew I wanted to spend a long time in England so at one point integration would come to the picture but actually in London it was not really important. I even didn't have any contact with English people (except my teacher in the language school) until I started to work in my profession, so apart from knowing a lot about their country`s history, tasting their food, watching their soap operas, and trying to understand their sense of humor through stand-up comedies, for long time the final missing piece of my cultural discovery was the British people themselves. 
At this point I have to be honest and confess that during that 7 years I lived in UK, I failed to build a good friendship with the locals and I don't have a single British friend by now. Why? At the beginning I thought it was my fault, that maybe I didn`t show enough interest towards people or I didn't take all of the effort to know them better and spend enough time with them. Partially it might be truth but I feel I actually did. Daily conversations with my colleagues at the office, going out to a pub on Friday evenings after work, company dinners all tick. And still.

The reason of not managing to make friends with the Brits was probably that the cultural and historical difference is so big between Western and Eastern Europe that makes extra difficult for foreigners to really understand and be on the same wavelength with local people. What does it mean? It means that what the British find funny and interesting I find it dead boring and vice versa. After several boring evenings, I started to find excuses not to go out with them anymore because I didn't see any sense of it anymore and also, I didn't see that they would care about me, as a person at all. 

I felt bad about it and I still feel sad but I think due to the lack of common interest, my attempts to make British friends just failed forever.
I have though lots of foreigner friends with whom I keep in touch until today and I am very happy and grateful for Life to have them.

This was my first 10 years abroad in Europe and now I came to the "other side" of the Atlantic ocean and landed in Brazil this April. 

Different circumstances, different culture, different background, different period of lifetime with lots of life experiences. A place where people love talking, love sharing their opinions about things and are interested of the other person`s thoughts.

Hence, communication suddenly became very important as now I live in a small town surrounded by (future) friends and family. I am not in a big city anymore where I can do lots of things alone; there are no language schools here for foreigners to pick local language and where I can find other people from abroad being in the same shoes - not speaking very well in Portuguese

My well being depends a lot now on successful communication and this is the biggest challenge of all: speak in Portuguese as soon as possible.

The beginning was not easy at all. I was hungry to know more about the locals, to hear what they think about their life and I claimed so much to be among people all the time. But I bumped into this language barrier thing everyday and it actually made me very impatient with my own language knowledge. Frustration, that I cannot express myself and feel like a five years old child all the time, was growing and my mood was up and down for months. Either I was over the moon or I was crying hidden somewhere in the flat. 

It took for 6 months to find my internal balance and give myself more time to speak better. I don`t want to make friends  desperately anymore or find people in the same situation as me. I have my daily routine now and I established my little world where I can feel good without people for a while. I keep studying and I know that it is a long process and success doesn't come together with the read and completed lessons. 
It takes time to be able to USE what you studied and it is always a hard part of learning a new language in living environment. 

But I am fine now and I feel I am on the right way to enjoy the everyday life even if it is hard to talk, but time is coming when all of this will be just a nice memory. :-)

1977

Szeretek regi kepeket nezegetni, foleg abbol az idobol, amikor mar en is leteztem, de kedvenceim a `70-es evek vege es a `80-as evek. 

A Fortepan.hu-n nezegettem regi fotokat 1977-bol, abbol az evbol amikor szulettem es eszembe jutott, vajon milyen lehetett Brazilia ugyanabban az evben. A legjobban persze Santos es Gyongyos erdekelt volna, de 1977-bol nem talaltam kepeket Gyongyosrol, igy maradt Budapest. Viszont Santosrol talaltam par kepet a neten es most azokat tettem a budapesti kepek melle. Nagyon erdekes osszehasonlitani a ket orszagot (varost) ugyanabbol az idobol, es neha meg nem mondanam, hogy melyik-melyik, ha eppen nincs palmafa a kepen :-)

(forras: www.fortepan.hu, www.novomilenio.inf.br, www.wp.clicrbs.com.br, www.skyscrapercity.com)

-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

I like looking at old photographs, mainly from that age when I was already born but my favorite ages are the late 70s and the 80s. 

I found a Hungarian website called fortepan.hu where old pictures are uploaded by photographers that want to share their photos from different ages.

Having a look at those pictures it came to my mind that I should check pictures of Brazil from the same year and I picked 1977, the year I was born in.  

I would have preferred pictures of Gyongyos (my hometown) and Santos but unfortunately I didn't find pics of Gyongyos from that year, so I included Budapest instead. 

It is still very interesting to see how Santos and Budapest looked in 1977. Actually I wouldn't tell the difference if palm trees would not be on the pictures. :-)

(source: www.fortepan.hu, www.novomilenio.inf.br, www.wp.clicrbs.com.br, www.skyscrapercity.com)

Santos (balra) - Budapest (jobbra), 1977. 

Santos (left) and Budapest (right) in 1977

Ez az utolso: Budapest - Sao Paulo, 1977. 

This last one is Budapest (left) and Sao Paulo (right) in 1977.