Hamarosan Lisszabonba költözünk. Ez már kezd egy fajta életforma lenni: 3 év itt, 4 év ott, 3 év amott...így aztán nem tudom most megmondani, hogy Portugáliában meddig maradunk. Idáig egyedül Londonról tudtam előre, hogy nem ott fogok megörgedni - bár, ezek után ki tudja...
Most, hogy eljött a búcsú ideje, számot vetettem magamban, hogy mik is azok a dolgok, amik nagyon, és mik azok, amelyek egyáltalán nem fognak hiányozni innen. Nézzük hát.
Amik hiányozni fognak...
1. Első helyre persze a macskám kerül, mert Agátát sajnos nem tudjuk vinni, lévén ez első pár hónapban egy barátunk szobáját fogjuk bérelni, ami nem lesz alkalmas semmilyen állatnak, plusz alig leszünk otthon. Így - fájó szívvel ugyan - de elajándékoztuk őt egy özvegy, macskaimádó néninek, úgyhogy biztos vagyok benne, hogy jó dolga lesz ott a macseknak.
2. Második helyre kerül egy-két tanítványom,akik időközben a barátnőim lettek akikkel viszonylag sok időt töltöttem . Két emberről van szó, akikkel az elmúlt két és fél évben - az angol óráknak köszönhetően - szorosabb lett a kapcsolatom. Ezek a barátságok azonban az angol nélkül nem jöttek volna létre, és nagyon sokáig jobbára csak arra a heti egy órára korlátozódtak.
Csak mostanában jutottunk el oda, hogy meghívást kaptam egy szülinapra, vagy, hogy ők is eljöttek az én grillpartimra, így sajnálom, hogy itthagyom őket, habár a kettő lányból egyiket a lakásán kívül semmi nem köt Santoshoz, a másik pedig munkát kapott északon, mintegy 2,000 kilométerre Santostól, így vele amúgy is megszakadt volna a napi kapcsolat...
2. Második helyre kerül egy-két tanítványom,
Csak mostanában jutottunk el oda, hogy meghívást kaptam egy szülinapra, vagy, hogy ők is eljöttek az én grillpartimra, így sajnálom, hogy itthagyom őket, habár a kettő lányból egyiket a lakásán kívül semmi nem köt Santoshoz, a másik pedig munkát kapott északon, mintegy 2,000 kilométerre Santostól, így vele amúgy is megszakadt volna a napi kapcsolat...
3. A lakás, a társasház, és a társasházunkhoz tartozó medence, illetve a kert. Ezek így együtt a megtestesült földi paradicsom, hát persze, hogy hiányozni fognak! Beletelik majd egy kis időbe, mire hasonló lakó- és életteret fogunk tudni teremteni magunknak.
4. Coxinha, pastel, quibe (vagy kibe), büfé, steak, acai, és a sör. Minden, ami kaja és ital. Kivéve a kesudiólé és a sűrített tej...
5. A kedves és segítőkész emberek. A braziloknak is megvannak a maguk idegesítő szokásai (erről majd írok lejjebb) de a kedvességet és segítőkészséget, mint erényt, nem lehet elvenni tőlük. Olyan apró dolgokra gondolok, mint ami pl. nemrégen történt.
Vártam a liftre, le akartam vinni a szemetet a földszinti kukába. Nyílik a liftajtó, és két mesterember áll ott, akik a fölső emeleten szereltek valamit. Az idősebb egy másodperc tört része alatt felmérte, hogy én csak a szeméttel megyek le, ezért gyorsan szólt, - még mielőtt az ajtó bezáródott volna - hogy hagyjam csak rájuk, majd kidobják a két szatyrot, úgyis a kuka mellett haladnak el. Milyen kedves, nem?
Vagy amikor az utcán parkolójegy-árusító helyet kerestünk, ezért Eclezio beugrott egy büfébe megkérdezni a csapost merre lehetne ilyet találni. Az ott ülő egyik vendég pedig hallotta és rögtön mondta, hogy ő már úgyis megy, álljunk a helyére, az a parkoló ingyenes, ne fizessünk, ha nem muszáj...Ez annyira rendes volt tőle!
Vagy amikor valaki bajban van, akkor az összefogás magától értetődő, és nem szükséges szégyellni, hogy most nem jó passzban van az ember (pl anyagilag, vagy a magánéletében), ha tudatja az emberekkel, hogy segítségre van szüksége, akkor sokan azonnal ugranak és segítenek. Nem hiába mondják, hogy míg az északi népeket az agyuk, a délieket a szívük irányítja.
Vagy amikor valaki bajban van, akkor az összefogás magától értetődő, és nem szükséges szégyellni, hogy most nem jó passzban van az ember (pl anyagilag, vagy a magánéletében), ha tudatja az emberekkel, hogy segítségre van szüksége, akkor sokan azonnal ugranak és segítenek. Nem hiába mondják, hogy míg az északi népeket az agyuk, a délieket a szívük irányítja.
6. Ölelés és puszi. Az a típus vagyok, aki ezt szereti, és jól esik látni amikor a tanárnéni megöleli a gyereket az iskolában, vagy amikor a nővér megölel engem a kórházban. És jól esik hallani azt is, amikor amor-nak hívják egymást.
7. Brazíliát a gyerekeknek találták ki. A gyerekekhez való hozzáállásuk és törődésük, és a kedvességük tényleg bámulatos.
7. Brazíliát a gyerekeknek találták ki. A gyerekekhez való hozzáállásuk és törődésük, és a kedvességük tényleg bámulatos.
8. Minden, ami emberi, ami az érzelmekre hat, ami a mosolyhoz és a empátiához kapcsolódik hiányozni fog Brazíliából.
...és amik nem
1. Például a bankolás. Borzalom a köbön, pláne annak, aki az Angliában működő dolgokhoz szokott. Alig van olyan online funkció ami rendesen működne (pl még a telefonszámomat sem tudom online átírni), és ne kellene bemenni mindig mindenért abba a rohadt fiókba. Aki napi 8 órában dolgozik, annak mindenképpen érdemes a munkahelyéhez legközelebb eső bankfiókban számlát nyitni, úgyis ott fogja pár ebédszünetét eltölteni.
2. A közlekedés és az élet-halál harc a gyalogosok és az autósok között. Előzékenység, udvariasság, na, ezeket hatalmas örömmel fogom üdvözölni újra Európában.
3. Természetesen, a közbiztonság hiánya sem fog hiányozni. Az érzés, hogy már nem kell a hátam mögé néznem unos untalan, amikor az utcán sétálok. Bár megjegyzem, ezt az érzést - szerencsére - Dél-Brazíliában is megtapasztalhatja az ember, így azért annyira még sincs elveszve a világ.
4. Nem fog hiányozni a brazilok visszafogott "bulizása" sem. Bulizni ugyanis nem tudnak, főleg a nők. Ez az én személyes igényem, mivel bulizós családban nőttem fel, tehát nekem a buli egyenlő az alkohol+röhögés+hangos zene+tánc kombinációval, amit itt csak és kizárólag a férfiak részéről láttam (már ahol), a nők ebből a szempontból rettenetesen visszafogottak.
5. A kifelé való élés és a magamutogatás sem fog hiányozni. Amikor azért vannak az egekben az árak, mert az emberek minden lószart megvesznek drágán, csak, hogy mutogasság azt a pénzt és jólétet ami nincs is meg nekik. Megveszi a cipőt, ruhát, autót, lakást háromszoros áron, ezzel tarva a piaci árat jó magasan, mert a drágára mindig van kereslet. Milyen menő már, hogy ezt is, meg ezt is kifizettem hitelből, én vagyok a fasza gyerek, neked meg nincs ilyen bibibiii. Nevetséges és szánalmas is egyben, hogy olyan árakba botlik az ember mint a 70 reál (kb 7,000 Ft) 200 gr manduláért, vagy 42 reál (kb 4,000 Ft) egy kiló paprikáért mert a beszállító most éppen ennyiért adja. Az emberek meg megveszik...
6. Az előző pontból következik, hogy a piacot nem csak az infrastruktúra (pl. vonathálózat) hiánya, hanem az imént leírt magamutogatós viselkedés miatt kialakult vagy extrém drága, vagy gagyi holmik jellemzik. A választék az átlagos minőségű szuper drága vagy a megfizethető gagyi közé esik és minden, ami éppenhogy eléri az átlagos minőséget, a flancos kategóriába kerül és felháborítóan drága lesz.
7. Lehet, hogy nem kifejezetten brazil sajátosság, de az sem fog hiányozni, amikor az emberek képtelenek nemet mondani valamire. Helyette inkább vagy olyan meredek történeteket találnak ki, hogy exkuzálják magukat, hogy az még egy írónak is a becsületére válna, vagy az ignorancát választják, ami meg sokkal sértőbb, mintha hazudnának valamit, mert ez utóbbi esetben legalább mondott valamit. Kérdezek valamit üzenetben és mivel a válasz nemleges, ezután soha többet nem válaszol, semmilyen kérdésemre. Magyarul a hallgatás beleegyezést jelent, na, itt pedig pont az ellenkezőjét. Habár a kifogások gyártása sem túl udvarias, de legalább mondott valami hülyeséget...
8. A nyerészkedés és az alkudozás. Nem szeretek és nem is tudok alkudni. Nem vagyok az a típus, aki mindig mindent még egyszer át akar beszélni. Ha kitesznek egy árat az árura, akkor az az ára és én kész vagyok azt megfizetni. És ez az, amit itt nem szabad, mert a kitett árra már eleve belekalkulálnak 10-20, esetenként 50-70% (!) diszkontot!! Éppen ezért attól függően, hogy ki mennyire tud jól alkudni, van, aki többért, van aki kevesebbért viszi el ugyanazt az árut. Én ezt nem szeretem és kifejezetten stresszel az alkudozás, azt pedig felháborítónak tartom, hogy valaki csak azért fizessen többet valamiért, mert nincs akkora szája mint a másiknak. Nem fair.
9. És végül van itt még valami, amiről nem gondoltam, hogy zavarni fog, és az elején még tök boldog voltam tőle, de aztán kezdett teli lenni a hócipőm: ez pedig a folyamatos interakció az emberekkel.
Igen, erre mondják, hogy jóból is megárt a sok. Amikor ideköltöztünk kifejezetten vonzónak találtam, hogy az ember szuper nyitottak. Hogy mindig, minden helyezetben beszélgetni akarnak. Igaz, ez nyelvtudás nélkül az elején nem annyira egyszerű, mégis tetszett ez a nyitottság. A probléma nem is ezzel van, hanem inkább azzal, hogy nem én döntöm el, mikor akarok társalogni. Mert valahogy itt mindenki mindig társalogni akar és elképesztő ideig tudják nyomni a szöveget. Eclezio néha 5-6 órát társalog telefonon ugyanazzal az emberrel, az egyik barátnőm legutóbb pedig 7 órát töltött a fodrásznál és végigdumálta az egészet. Nekem kisülne az agyam ennyi beszélgetéstől.
Emiatt néha úgy érzem, az emberek belemásznak a személyes terembe, például egy boltban (cipőbolt, állateledelbolt vagy gyógyszertár) ahol nincs annyira szükség arra, hogy az eladó folyton a nyomodban legyen. Mondok két példát. A gyógyszertárak itt drogériák is egyben, és ha nemcsak gyógyszert, hanem más terméket is szeretnék vásárolni (sampont például) akkor az eladó addig követ és veszi le az árut a polcról nekem amíg bent vagyok a boltban. Külön meg kellene kérnem, hogy innentől inkább magam válogatnék, de ilyet pedig itt nem illik mondani. Tehát választhatok: vagy bunkó leszek és megkérem az eladót, hogy hagyjon magamra vállalva ezzel a döbbent tekintetét is, vagy elfogadom, és készülök előre valami sablon szöveggel. De még ha az egyes számú eladót sikerült is leráznom, akkor ugyanezt eljátszhatom a kettes és hármas számú eladóval, vagyis mindenkivel, aki meglátja, hogy egyedül vizslatom a polcokat.
Tudom, hogy még mindig jobb az extra figyelem, mintha le se bagózna az eladó, de itt nem tartanak távolságot, és ő szinte belemászik a kosaramba. Mit belemászik! Ő tartja a kosaramat! Ugyanez a szitu egy állateledel boltban. Tudom, hogy mi kell a macskámnak, mégis el kell mesélnem az eladónak és majd ő leveszi a polcról és már viszi is a pénztárhoz. Ez kultúra, megszoksz vagy megszöksz, éppen ezért én jobban preferálom a nagyobbb szupermarketteket ahol kedvemre bóklászhatok anélkül, hogy be kéne erről számolnom a személyzetnek.
5. A kifelé való élés és a magamutogatás sem fog hiányozni. Amikor azért vannak az egekben az árak, mert az emberek minden lószart megvesznek drágán, csak, hogy mutogasság azt a pénzt és jólétet ami nincs is meg nekik. Megveszi a cipőt, ruhát, autót, lakást háromszoros áron, ezzel tarva a piaci árat jó magasan, mert a drágára mindig van kereslet. Milyen menő már, hogy ezt is, meg ezt is kifizettem hitelből, én vagyok a fasza gyerek, neked meg nincs ilyen bibibiii. Nevetséges és szánalmas is egyben, hogy olyan árakba botlik az ember mint a 70 reál (kb 7,000 Ft) 200 gr manduláért, vagy 42 reál (kb 4,000 Ft) egy kiló paprikáért mert a beszállító most éppen ennyiért adja. Az emberek meg megveszik...
6. Az előző pontból következik, hogy a piacot nem csak az infrastruktúra (pl. vonathálózat) hiánya, hanem az imént leírt magamutogatós viselkedés miatt kialakult vagy extrém drága, vagy gagyi holmik jellemzik. A választék az átlagos minőségű szuper drága vagy a megfizethető gagyi közé esik és minden, ami éppenhogy eléri az átlagos minőséget, a flancos kategóriába kerül és felháborítóan drága lesz.
7. Lehet, hogy nem kifejezetten brazil sajátosság, de az sem fog hiányozni, amikor az emberek képtelenek nemet mondani valamire. Helyette inkább vagy olyan meredek történeteket találnak ki, hogy exkuzálják magukat, hogy az még egy írónak is a becsületére válna, vagy az ignorancát választják, ami meg sokkal sértőbb, mintha hazudnának valamit, mert ez utóbbi esetben legalább mondott valamit. Kérdezek valamit üzenetben és mivel a válasz nemleges, ezután soha többet nem válaszol, semmilyen kérdésemre. Magyarul a hallgatás beleegyezést jelent, na, itt pedig pont az ellenkezőjét. Habár a kifogások gyártása sem túl udvarias, de legalább mondott valami hülyeséget...
8. A nyerészkedés és az alkudozás. Nem szeretek és nem is tudok alkudni. Nem vagyok az a típus, aki mindig mindent még egyszer át akar beszélni. Ha kitesznek egy árat az árura, akkor az az ára és én kész vagyok azt megfizetni. És ez az, amit itt nem szabad, mert a kitett árra már eleve belekalkulálnak 10-20, esetenként 50-70% (!) diszkontot!! Éppen ezért attól függően, hogy ki mennyire tud jól alkudni, van, aki többért, van aki kevesebbért viszi el ugyanazt az árut. Én ezt nem szeretem és kifejezetten stresszel az alkudozás, azt pedig felháborítónak tartom, hogy valaki csak azért fizessen többet valamiért, mert nincs akkora szája mint a másiknak. Nem fair.
9. És végül van itt még valami, amiről nem gondoltam, hogy zavarni fog, és az elején még tök boldog voltam tőle, de aztán kezdett teli lenni a hócipőm: ez pedig a folyamatos interakció az emberekkel.
Igen, erre mondják, hogy jóból is megárt a sok. Amikor ideköltöztünk kifejezetten vonzónak találtam, hogy az ember szuper nyitottak. Hogy mindig, minden helyezetben beszélgetni akarnak. Igaz, ez nyelvtudás nélkül az elején nem annyira egyszerű, mégis tetszett ez a nyitottság. A probléma nem is ezzel van, hanem inkább azzal, hogy nem én döntöm el, mikor akarok társalogni. Mert valahogy itt mindenki mindig társalogni akar és elképesztő ideig tudják nyomni a szöveget. Eclezio néha 5-6 órát társalog telefonon ugyanazzal az emberrel, az egyik barátnőm legutóbb pedig 7 órát töltött a fodrásznál és végigdumálta az egészet. Nekem kisülne az agyam ennyi beszélgetéstől.
Emiatt néha úgy érzem, az emberek belemásznak a személyes terembe, például egy boltban (cipőbolt, állateledelbolt vagy gyógyszertár) ahol nincs annyira szükség arra, hogy az eladó folyton a nyomodban legyen. Mondok két példát. A gyógyszertárak itt drogériák is egyben, és ha nemcsak gyógyszert, hanem más terméket is szeretnék vásárolni (sampont például) akkor az eladó addig követ és veszi le az árut a polcról nekem amíg bent vagyok a boltban. Külön meg kellene kérnem, hogy innentől inkább magam válogatnék, de ilyet pedig itt nem illik mondani. Tehát választhatok: vagy bunkó leszek és megkérem az eladót, hogy hagyjon magamra vállalva ezzel a döbbent tekintetét is, vagy elfogadom, és készülök előre valami sablon szöveggel. De még ha az egyes számú eladót sikerült is leráznom, akkor ugyanezt eljátszhatom a kettes és hármas számú eladóval, vagyis mindenkivel, aki meglátja, hogy egyedül vizslatom a polcokat.
Tudom, hogy még mindig jobb az extra figyelem, mintha le se bagózna az eladó, de itt nem tartanak távolságot, és ő szinte belemászik a kosaramba. Mit belemászik! Ő tartja a kosaramat! Ugyanez a szitu egy állateledel boltban. Tudom, hogy mi kell a macskámnak, mégis el kell mesélnem az eladónak és majd ő leveszi a polcról és már viszi is a pénztárhoz. Ez kultúra, megszoksz vagy megszöksz, éppen ezért én jobban preferálom a nagyobbb szupermarketteket ahol kedvemre bóklászhatok anélkül, hogy be kéne erről számolnom a személyzetnek.
És amit már alig várok
1. Lisszabonban szeretném megteremteni majd az egyensúlyt a városi tömegközlekedés és az autózás között. Nem szeretnék még egyszer ennyire autóhoz kötve lenni, hogy anélkül még egy kenyeret sem tudjak venni, mert minden olyan messze van.
2. Éppen ezért, már alig várom, hogy a buszon vagy a villamoson ülve bámészkodjak, vagy vonattal jussak el A-ból B-be.
3. Lesznek olyan boltok ahová jó lesz újra bemenni (IKEA, Primark, Douglas, Claire's, Toys R Us) és gyümölcsök, amiket már nagyon régen ettem. Lesz tejföl és erdei gyümölcs is a tányéron.
2. Éppen ezért, már alig várom, hogy a buszon vagy a villamoson ülve bámészkodjak, vagy vonattal jussak el A-ból B-be.
3. Lesznek olyan boltok ahová jó lesz újra bemenni (IKEA, Primark, Douglas, Claire's, Toys R Us) és gyümölcsök, amiket már nagyon régen ettem. Lesz tejföl és erdei gyümölcs is a tányéron.
4. Közel leszünk egy csomó nyugat-európai országhoz! Spanyolország csak egy köpésnyire lesz, de Franciaországba, Svájcba, Németországba vagy Ausztriába sem lesz nehéz eljutni.
5. Megint sétálhatok zenét hallgatva az utcán!! Nyugodtan telefonálhatok is, ha kedvem szottyan, valamint fényképezhetek kedvemre anélkül, hogy előtte végigszkennelem a szememmel a terepet. Brazília legtöbb városában sajnos nem ajánlott ezeket megtenni, az elővigyázatosság a legfőbb szempont.
Ahogy a bevezetőben írtam, most átmenetileg elbúcsúzunk Brazíliától, így a blogtól is búcsút veszek.
A továbbiakban a Trópusi lány blogot írom Portugáliából és remélem, hogy lesz bőven élményanyag ott is. Viszlát hamarosan, akkor már Lisszabonból!
5. Megint sétálhatok zenét hallgatva az utcán!! Nyugodtan telefonálhatok is, ha kedvem szottyan, valamint fényképezhetek kedvemre anélkül, hogy előtte végigszkennelem a szememmel a terepet. Brazília legtöbb városában sajnos nem ajánlott ezeket megtenni, az elővigyázatosság a legfőbb szempont.
Ahogy a bevezetőben írtam, most átmenetileg elbúcsúzunk Brazíliától, így a blogtól is búcsút veszek.
A továbbiakban a Trópusi lány blogot írom Portugáliából és remélem, hogy lesz bőven élményanyag ott is. Viszlát hamarosan, akkor már Lisszabonból!
